Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


SZERELEM,TÖRTÉNETEK

 

SZERELEMVIADAL  TÖRTÉNETEK



1.
Fizika óra van, én mellette ülök. Nézem a fénylő, bársonyos haját, a gyönyörű szemét, a szép kezét. Ő rám néz, és mosolyog. De  Ő nem úgy néz rám, Ő csak az úgymond "legjobb barátom". Vége az órának, vége a napnak, Ő átjön hozzám elkérni a matekfüzetem. Én odaadom neki, Ő rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit, és azt mondja, köszi! Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom Őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de  Ő nem így néz rám és én ezt tudom. Másnap találkozunk a suliban, mellette ülök, sír... Sír, mert szakított a barátjával Én megvigasztalom, ő átölelem érzem, hogy majd kiugrik a szívem. Egy órán keresztül a karomban fekszik, aztán rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit és azt mondja, köszi. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barát legyünk, de ő nem így néz rám és én ezt tudom. Telnek a napok, az évek, látom hosszú talárban, az érettségin, látom, amikor átveszi a bizonyítványát. Ő rám mosolyog... Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom. Együtt megyünk a főiskolára, de telnek az évek, és már a diplomaosztón találom magam. Ő még szebb, hosszabb és szebb a haja, az arca, gyönyörű nő. Az utolsó nap ő rám mosolg, az arcomra nyom egy puszit. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom. Eltelik rengeteg idő, én minden héten beszélek vele telefonon. És megkapom a szörnyű hírt... Ott állok a koporsójánál, ami nyitva van, látom a fehér gyönyörű arcát. Potyognak a könnyeim. Már nem mosolyog rám, és már nem is kapok tőle puszit... El akarom neki mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő már nem tudhatja ezt.Később felmegyek a szobájába, és megtalálom a naplóját, és a következőket olvasom: " Rámosolyog, az arcára nyomok egy puszit... El akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom..."

2.

Egyszer volt, hol nem volt,volt egy szerelmes pár, imádták,s hűek voltak egymáshoz,éveken át. Azt hitték az övék örök szerelem, s nem állhat közéjük senki sem. De egy napon megtörtént a tragédia, a fiú a szívét másnak adta oda. A lány mit sem sejtve elindult a megszokott találka helyre. A fiú is ott volt, várta már a lányt. Ő csókokkal borította, de a fiú meghátrált. Közölte a lánnyal, hogy vége, mert mást szeret, de ekkor a lány a földre csuklott, s sírva remegett. Őt azóta nem látta mosolyogni senki, mióta szakítottak,már nem tud nevetni. A boldogságnak örökre vége szakadt, a lány számára többé már nincs tavasz. Régóta nem látta őt már senki, a szobájában ül, s nem tud mást, csak szenvedni. A fiú most már egy szőke lány szemébe mosolyog kihívóan, s nem sejti,hogy a régi szerelmét, a penge megvágja halálosan. A lány úgy gondolta, így már mit sem ér élete, így hát jobb lesz,ha elmegy ebből a világból örökre. Egy lapot vett kezébe, s búcsú levelet írt a fiúnak, minek az elején,ezek a szomorú mondatok voltak: ,,Annak a fiúnak,kit még most is szeretek, S attól,hogy elmegyek,a síron túl sem feledek". Miután szomorú levelét,sűrű könnyek közt megírta, pengét vett kezébe,vágott, s ment a halálba. A lány szülei ekkor értek haza, s rögtön mentek fel a szobába, de ő akkor már a földön feküdt, s a halál elragadta. Az édesanyja meglátta kezében, a vértől ázott levelet, elakarta olvasni,de a szíve nem engedelmeskedett. Tudta,hogy a lánya,annak a barna fiúnak címezte, s még az aznapi postával azonnal elküldte. Mikor a fiú a szomorú hangulatú levelet megkapta, a barátnőjét éppen forrón ölelte,csókolta. Mikor a levelet olvasta, szemébe könnyek szöktek. S ekkor csörgött a telefon,a lány anyja volt az, Csak annyit mondott: -Várlak a temetésen holnap. Legyen ott az,ki miatt a lányom gyilkolt, S ki miatt annyi szerető szívet feldúlt. Másnap, mikor eljött a temetés napja, a fiú is ott állt a tömegben, zokogva. A temetés végén,a fiú oda ment a sírhoz, s sűrű könnyek közt,csak ennyit mondott: ,,Tudd meg drágám,hogy én téged szeretlek." S ekkor egy hang megszólalt: ,,Még itt a síron túl sem feledlek."

3. Az utolsó angyal
Egy angyal repül fent az égen,
Ott repül magányosan nagyon-nagyon régen.
De már alig repül, alig van ereje,
A végső búcsújának épp itt az ideje.
Azt mesélték nekem egyszer, hogy az angyalok örökké élnek,
Ám ez badarság, hisz ha megsebzik őket, ők is elvéreznek.
S ezt az angyalt is kegyetlenül megsebezték:
Hiszen megalázták, eldobták, s feledték.
Most ez az angyal összetörten száll,
Hisz megnyugvást még a Mennyben sem talál.
Inkább a pokol tüzében kárhozna el,
Hiszen a szív melyért élt már régen nem felel.
Meggyötört szíve szüntelenül egy valakiért dobog,
Azért a valakiért, aki érte már régen nem zokog.
Talán ő már elfeledte a lányt ki érte dobta el az életet,
S választotta a visszafordíthatatlan, örök angyallétet.
A kislány imádta a fiút, érte élt,
Mindent ettől a fiútól várt, s remélt.
Vakon bízott benne, hitt neki,
Nem gondolta hogy pont ő fogja becsapni.
Ám egy bús napon bekövetkezett a nagy hiba,
Melyből lett e keserű tragédia.
Nem lehet tudni milyen nap is volt,
Csak annyit tudok az égen már fent ragyogott a hold.
Besütött egy rideg sziklaszirtbe,
A sötét sziklaszirt legzugabb részébe.
Ott feküdt a lány, s a hold a sugarával az arcát kényeztette,
Ám megrémült, hiszen a lánynak csupán jéghideg arcát érinthette.
Halott lett a lány, hisz belehalt abba,
Hogy magától a szerelme kegyetlenül eldobta.
Nem tudja már meg soha hogy mit tett hogy ezt érdemelte:
Hogy a fiú kegyetlen szavaival még éltében eltemette.
Elküldte a fiú egy szomorú délután,
Felhívta a kislányt telefonon, hogy ennyi volt, nincs tovább.
A telefonban áradtak a fiúból a szavak,
Ám e szavak a lány fülébe soha el nem jutottak.
Hisz mikor a srác kimondta hogy most már nem kell neki, vége,
Onnantól a lány nem hallott semmit, csak egyetlen dolog járt eszébe:
"Eldobott engem, nem kellek már neki,
De mondd Istenem, mit ártottam én neki?
Én mindig hűen szerettem,
Akármerre is járt soha sem feledtem.
Életemet adtam volna akármikor érte,
Hogy végre örökre az eszébe vésse,
Hogy mindenkinél többet jelent nekem,
S még akkor is magam előtt látom, ha nincsen velem.
Hisz belevéstem szívembe csodálatos alakját,
A teste minden zegzugát, s arca mesés báját.
Mit tettem, mondd, én mindent gondoltam,
De Tőle, az életemtől ezt soha nem vártam.
Csak így bejelenti nekem, hogy nem kellek már neki,
Hogy örökre hagyjam el, hisz csak egy dolgot akar: feledni.
Mondd Uram mit vétettem?
Talán az volt a baj hogy ennyire szerettem?!"
S ekkor kiejtette a kezéből a kagylót,
Kirohant a szobából, s becsapta maga mögött az ajtót.
Rohant a sötét utcán, futott a semmibe,
Hisz úgy gondolta életének nincs már semmi értelme.
A könnyei szakadatlanul áztatták sápadt arcát,
A lány nem bírta tovább vívni a túlélés harcát,
Csak futott, futott, mindig előre,
Nem nézett soha hátra, csak a távoli messzeségbe.
Könnycseppek folytak arcán, mint véget nem érő zokogás,
Csábította a halál csókja, a vágy, a mélység, a zuhanás.
Éjszaka volt már, csendes volt a táj,
Törött szívének zokogó hangja tépte szét a homályt.
Éjszaka volt már, rideg volt a táj,
Lelke rohanó álmának múló hangja szállt.
Nem tudta merre járt, ismeretlen volt minden,
Tudta nem akar már élni, csak a halált keresi szüntelen.
Élni nem akar, csak feküdni egy mély verembe,
Ahol a sír betakar, nem nézni már semerre.
Csak magába nézni, nézni a káoszt, mi most benne lángra kap,
Ezer gondolat benne, mi most már végleg békén hagy.
Nem gondolt már semmire, csak a halál ölelő karját kutatta,
Kúszott fel a hegytetőre, arra hova az utat a szíve súgta.
Mintha az ég érezte volna a lány rideg fájdalmát,
A komor égből hópelyhek zuhantak alá.
Csak estek és estek szakadatlan,
S beborították a tájat, mint nagy fehér paplan.
Fehér lepel lepte be a tájat,
Nem volt az más, mint angyalszárnyak.
Tiszta volt minden, csendes és élő.
Egy kivétel köztük épp ő.
Csendesen kullogott a sötét magányban,
Szívből szeretett, de hol van most? A halál torkában.
Kiáll a sziklaszirt szélére,
Könnyei folynak szüntelenül képére.
Néhány perc még,
S végre eljön a csodás vég.
Halkan elkezd esni az eső,
Szomorú az ég, épp ahogy ő.
Véget ér a szírt, nincs tovább,
Egy szenvedő test zuhan alább.
Törött szárnyából hullnak a tollak,
Egy elmúlt szerelemről fájdalmasan dalolnak.
S az utolsó valódi angyalról,
Aki soha többé nem kért a "jóból"...
De mi történt ez alatt azzal a bizonyos fiúval?
Nagyon megijedt mikor megszakadt a vonal.
Észbe kapott hogy nem éri el a lányt sehol,
Szíve egyre gyorsabban és gyorsabban zakatol.
Hiába kérdezett ő bárkit,
Nem tudtak a lányról semmit.
Pánikba esett hirtelen,
Felkapta telefonját s hívta a lányt reménytelen.
A telefonom csörgött, s kiírta a neved,
Sokáig néztem, ám most félrefigyelek.
Az eső csak hullik és hullik megállíthatatlanul,
- "Meg kell keresnem!" -kiabálod szakadatlanul.
A szakadó esőben nevemet kiáltoztad,
A távolból egy hang szól, s egyre hangosabb.
Én halkan súgtam: "Itt vagyok"
Ám remegő hangom elcsuklott, te nem hallhatod.
Felpillantok az égre, arcomat a zápor áztatja,
-"Szerelem!!!" - a távolból valaki szüntelenül ezt harsogja.
Érzem közeledik hozzám, mindjárt ideér,
Ám engem a halál szorítása hamarosan elér.
S akkor meglátlak, az arcodon a kétségbeesés fájdalma megijeszt,
Te átölelsz engem, megcsókolsz és azt mondod szeretsz.
Szememet a könny átfutotta, karom szorítása elgyengült,
Szemem pajkos csillogása végleg homályba merült.
Elszállt meggyötört lelkem, s végleg elsuhant,
S a srác elengedte a lány kezét s az a földre zuhant.
Mindenhol apró tollpihék és vércseppek,
Ám a fiú csak térdel a lány mellett, ujjai reszketnek.
A távolból alakok futnak, egyre közelednek,
Kihúzzák a lányt a sziklák közül, ám már nem segíthetnek.
A fiú feláll, ám újra térdre rogy és sír, mint egy kisgyerek,
Aki a sors ellen semmit de semmit nem tehet.
Nem mer közel menni a lányhoz, pedig tudja, hogy muszáj,
Ha még egyszer látni akarja azt a pillantást, mielőtt rátalál a homály.
Látja a lányt, ahogy ében haja az arcába lóg,
Tűz piros vére hófehér arcán végig folyt.
Már csupán vére melegíti kihűlt ajkait,
A fiú tudja, soha többé nem simogathatja karjait.
A srác odamenne és megcsókolná, a többiekkel nem akar törődni,
Hisz neki az élete, fekszik ott és búcsú nélkül nem tud tőle megválni.
Erősnek érzi magát, de mikor meglátja a lány szemében az utolsó könnycseppet, elveszti reményét,
Megsimogatja arcát, füle mögé betűri haját, így búcsúztatja kedvesét.
Egy utolsó szót, egy utolsó hangot rebeg, de nem érti senki sem,
Azt mondja: "csak Téged szeretlek egyetlen kedvesem..."
S jött a kegyetlen első éjszaka, a szürkületből sötét fátyol lett,
Az ég újra beborult, az eső újra szakadni kezdett.
Sírt mindenki, sírtak a fák, sírtak a szelek,
Mindegyik szüntelenül s értetlenül zengte a nevet.
A srác tudta itt az ideje, hogy leírja életében miket tett,
S itt az idő elmondani mindent, amit ezen a világon valaha szeretett.
Hamar vége lett a sornak, hisz egy nevet tudott ami örökre szívébe vésődött, mit soha nem tud feledni,
Egy angyal nevét, ki most már a felhők közt dalol, kit képes volt eldobni.
Múlnak az évek, a távoli hang halkul,
Ahogy telnek az évek a fájó érzés is fakul.
De egy dolog örök és ez soha nem vész el,
Ha valakit szeretsz tiszta szívből, soha ne feledd el!
De nem is tudná már sohasem feledni,
Hisz nem telik el úgy nap, hogy ne kezdene gondolkodni,
Azon a csodás lányon, ki egykoron érte élt,
Aki soha semmit nem parancsolt, csak hűn remélt.
Ám a fiú már soha nem fog a lánytól szabadulni,
Hisz szívének mélyéről nevét soha nem fogja kitörölni.
Olyan neki a lány, mint a szó, melyet nem tudsz mihez kötni, mégis ott van benned,
Mint csodás hang mi belül zeng és üvölti a neved.
Mint ágy mi puha és oltalmat ad neked mikor minden fáj,
Mint egy régi történet, mint ezerszer elmeséltek már.
A srác csak futni akarna és nem nézni soha hátra,
Hisz nagyon fájna neki amit ott látna..."


 
4.

Volt egyszer egy 17 éves srác, aki az anyukájával élt és rákos volt.
Egy napon sétálgatott a városban és az egyik zeneboltban meglátott egy nagyon széplányt.
Bement, de nem tudott megszólalni. A lány megkérdezte tőle: -Segíthetek?
Erre ő nem is nézte, hogy milyen CD-t vett ki és mondta, hogy ezt kéri.
A lány kérdezte hogy becsomagolja-e, mondta a srác: -Igen.
A lány bement a raktárba és becsomagolva adta át a CD-t.
És a srác onnantól kezdve naponta vett egy CD-t.
Egy idő után vett egy szekrényt a sok CD-nek.
Meg akarta hívni a lányt, de nem úgyhogy egyik napon otthagyott egy cetlit a boltban a telefonszámával.
Amikor a lány felhívta, a srác anyukája vette fel, és elmondta hogy a srác épp aznap meghalt.
A lány mesélt a CD-kről, és a nő megtalálta a szekrényben a sok-sok CD-t becsomagolva.
Kibontott egyet és talált benne egy üzenetet: nem megyünk valahova szórakozni együtt?
És minden CD-ben ugyanaz az üzenet volt.
Csak a srác nem volt elég figyelmes, és így nem jött össze neki.
Szóval, ha szeretsz valakit, mondd meg neki, ami előtt túl késő lenne.
Ne félj kifejezni önmagad.
Nyújtsd, Nyújtsd ki a kezed, és mondd meg a másiknak, hogy mit jelent számodra.
Mert mire eldöntöd, hogy melyik a megfelelő időpont, már túl késő lehet.
Ragadd meg a napot, soha ne sajnálkozz.
És ami a legfontosabb: maradj közel barátaidhoz, és családodhoz, mert ok segítettek abban,hogy azzá légy, ami ma vagy.
Minden nap ajándék az élettől, így becsüld meg a napjaidat,


5.

Volt egyszer egy fiú és egy lány, kik boldogok voltak nagyon,
szerették egymást, kézen fogva sétáltak a napon.
Sokszor elképzelték mi lesz ha felnőnek,
soha nem válnak el, örökre együtt lesznek.
Szerelmük olyan volt, mint egy csodaszép mese,
mindenük megvolt ami csak kellett az életbe.
Történt egyszer, hogy a fiú kapott egy levelet,
harcolni hívták, el innen nagyon messze.
A fiú nem akarta itt hagyni az egész életét,
de elhatározta hogy harcolni fog a hazáért s szerelméért.
Mikor a lány ezt megtudta, sírt s zokogott,
féltette a fiút, nagyon szomorú volt.
Eljött a nap, mikor a fiúnak mennie kellett,
mindenkit itt kellett hagynia kit kedvelt s szeretett.
Elbúcsúzott tőlük, míg a lányhoz ért,
gyengéden átölte, s suttogva csókot kért.
Kint ültek a csillagok előtt előző este,
s választottak egyet, mely a legfényesebb.
Így szólt a fiú: Ha látod, hogy e csillag lehullik, tudd hogy én már nem létezem!
A lány megint csak sírt, könny csillogott gyönyörű szemeiben.
Mikor aztán a fiú a háborúba odaért,
harcolt, s ezt csak egyedül a szerelméért.
Mindig ott lebegett előtte a lány meseszép arca,
a gyönyörű szép szeme, s csillogó ajka.
Lement a nap, majd feljött a hold,
a fiú még mindig csak harcolt és harcolt.
Belenyilallt valami fájdalom, elsötétült minden,
érezte hogy vége most már, már fájdalmat sem érzett.
Látta magát ahogy fekszik a sötét ég alatt,
a lányra gondolt s közben mosolygott arca.
Lepergett előtte az egész élete,
mikor még boldog volt, mikor a lányt érintette.
Közben a lány otthon ült az ablakban,
s folyamatosan csak azt az egy csillagot bámulta.
Látta amint lehullik szikrázva,
érezte szívében az égető fájdalmat.
Tudta, hogy a fiú már nem létezik többé,
elővett egy kést, s karcolgatta a kezét.
Először csak karcolgatta, majd mélyen belevágta,
előtte is lepergett minden, az öröm s bánat.
Végül mindketten felértek az égbe,
s ott folytatták együtt a csodaszép életet.
Tán még most is ott vannak az égben,
s együtt élnek majd örökre a szerelemben.


 6.
Az alkohol adója: egy ártatlan halála
Elmentem egy buliba, Anyu, és emlékszem a szavaidra. Megkértél, hogy ne rúgjak be, így hát nem ittam semmi alkoholt. Büszke voltam, Anyu, ahogyan azt előtte megmondtad. Nem ittam alkoholt vezetés előtt, Anyu, amiért a többiek gúnyolódtak is velem. Tudtam, hogy igazad volt, Anyu, és hogy neked mindig igazad van. A buli lassan véget ért, Anyu, és mindenki haza indult. Ahogy az autóhoz léptem, Anyu, tudtam, hogy épségben haza fogok érni: nevelésed alapján - felelősségteljesen és büszkén! Lassan mentem, Anyu, és bekanyarodtam egy kis utcába. De a másik sofőr nem vett észre, és frontálisan belém hajtott. Ahogy fekszem itt a járdán, Anyu, hallom a rendőröket, amint mondják, hogy a másik sofőr ivott. És most én vagyok az, akinek ezért meg kell fizetnie! Itt fekszem, haldoklom, Anyu, kérlek siess! Hogy történhet ez meg velem? Az életem kipukkan, mint egy lufi! Körülöttem minden tiszta vér, Anyu, és a legtöbb az én saját vérem. Hallom, az orvos azt mondja, Anyu, hogy már nem tud segíteni rajtam. Csak azt akarom mondani, Anyu, esküszöm, tényleg semmit sem ittam. A többiek voltak, Anyu, akik semmivel sem törődtek. Valószínüleg a másik sofőr is egy ilyen buliban volt, mint én, Anyu. Egyetlen különbség van csupán: ő volt az, aki részeg volt, és én vagyok az, aki most meg fog halni! Miért isznak az emberek, Anyu? Ez az egész életüket tönkreteszi! Erős fájdalmaim vannak, mint a késszúrás, olyan erősek! A férfi, aki belém jött, Anyu, körbe-körbe szaladgál, én pedig itt fekszem, és haldoklom. Ő meg csak néz rám hülyén! Mondd meg a bátyámnak, hogy ne sírjon, Anyu. És mondd meg Apunak, hogy legyen most bátor. És ha már a menyországban leszek, Anyu, írasd a sírkövemre: "Apja lánya". Valaki mondhatta volna neki, Anyu, hogy ne igyon, ha vezet. Ha mondta volna neki valaki, Anyu, most nem kellene meghalnom. Már alig kapok levegőt, Anyu, és nagyom félek. Kérlek ne sírj miattam, Anyu. Mindig ott voltál, amikor szükségem volt rád! Mielőtt elmegyek, van egy utolsó kérdésem, Anyu: NEM ÉN VEZETTEM RÉSZEGEN, MIÉRT NEKEM KELL MOST MEGHALNI??? :'(

7.
Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is. Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed.  Ezért valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet. Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni. Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott. A Gazdagság egy luxushajón úszott el a szeretet mellett.
Ő megkérdezte: - Gazdagság, el tudnál vinni magaddal?
- Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely számodra!
Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közeledett:
- Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?
-Nem Szeretet, nem tudlak elvinni! Válaszolt a Büszkeség,-itt minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak!
Hát, a Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el:
- Bánat, kérlek, vigyél el magaddal!
- Oh Szeretet !- mondta a Bánat- Én olyan szomorú vagyok, de egyedül kell maradnom a hajómon!
A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta szeretet kérését.Hirtelen megszólalt egy hang:
- Gyere Szeretet, én elviszlek téged!
Aki megszólalt, egy öregember volt. Szeretet olyan hálás volt ésolyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor földet értek, az öreg elment. A Szeretet úgy érezte ,sokkal tartozikneki, ezért megkérdezte a Tudást:
- Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem?
- Az IDŐ volt- mondta a Tudás.
- Az IDŐ?- kérdezte a Szeretet. Miért segített rajtam az IDŐ?
Tudás válaszolt: - Mert csak az IDŐ érti meg, hogy milyen fontos az életben a SZERETET!


8.Motoros szerelem

Volt egy fiú és volt egy lány,
szerették egymást, de igazán.
Együtt jártak már több mint egy éve,
boldogan sétáltak mindig kéz a kézbe.
Örültek egymásnak csak egymásért voltak,
amiért a szüleik eleinte szóltak,
de aztán beletörődtek,
hisz nem tudták egymástól eltiltani őket.
Hosszú országúton el s visszacikáztak,
ott csak ketten voltak egymásra vigyáztak,
Egyetlen kérése volt csak a fiúnak,
nálanélkül soha ne induljon útnak.
Két motoros útja soha el nem vált,
bánatuk, ha volt is az úton tovaszállt,
a látóhatár szélén ha két motoros megjelent,
ezt leírni nem lehet ezt érezni kell.
Fekete bőrkesztyű fekete szkafander
fekete bornadrág s nem egyszerű farmer,
fekete csizmában, nyakukban kendővel
szálltak versenybe a száguldó felhőkkel..
Ők is mint más szerelmesek
sokat veszekedtek,
de csak addig tartott
aztán kibékültek.
Ám egy napon minden másképp történt,
nem tartották be a jól bevált törvény,
távozás előtt a búcsú elmaradt,
s mindez egy álom egy félreértés miatt.
Hosszú napokig nem is látták egymást,
a szülők már azt hitték mindkettőnek, van más,
de őket kínozta egy titkos sejtelem,
az egymás iránt érzett még mindig forró szerelem.
Hihetetlen lassúsággal teltek el a hetek,
és még nem békéltek meg a megsebzett szívek,
mindkettő bánkódott mindkettő szenvedett,
kínosan teltek a napok éjjelek.
Egyre csak azon törték a fejüket
a békülés útja vajon melyik lehet.
Egy csillagtalan borús, éjszakán
elhatározásra jutott a lány,
tudta, hogy egyedül mit sem ér az élet,
s hogy barátjától bármikor bocsánatot kérhet.
Megszilárdult fejében a hirtelen gondolat
nem is töprengett oly sokat.
Hirtelen gyorsasággal be is öltözködött
szájára szokás szerint fekete kendőt kötött.
Barna hosszú haját most is fölcsavarta,
hogy lány volt a ruhába ki gondolta volna.
Eszébe sem jutott, hogy megvárja a reggelt
felrakta fejére a fekete szkafandert,
lenn az udvaron felült a motorra,
s csak akkor jutott eszébe amikor berúgta,
volt egy kérése régen a fiúnak,
„nálanélkül soha ne induljon útnak”.
Keze ekkor rátalált egy féltve őrzött képre
elővette megcsókolta s fölnézett az égre.
Érezte, ha most el nem indul szíve nyomában, meghasad,
hogy mi járt ekkor a fejében örökre titok marad.
Szemeiben ekkor már könnyek égtek még egyszer,
jól megnézte a képet, s visszatette a bőrkabát mögé.
Gázt adott ugratott s mire az utcájukból kiért
már csak a motorjának s az álmainak élt.
Egész úton ara gondol mi lesz, ha majd odaér,
több volt neki szerelme, mint koldusnak a friss kenyér.
Gondolatai már messze jártak,
csak nézte az utat, és nem vette észre,
hogy mindjárt odaér a felbontott részre.
Az utolsó pillanatban egy nagyot fékezett,
de a sebességtől oly gyorsan megválni nem lehet.
Utolsó percében is az járt a fejébe,
hogy nem nézhet többé a fiú szemébe,
meg sem ölelheti kezét nem foghatja
ezután már többé meg sem csókolhatja.
Fájdalmait leküzdve csendesen suttogott
a halál küszöbén a fiútól búcsúzott:
” Ne haragudj rám, hogy elmegyek,
de ígérem ezután is mindig veled, leszek,
légy boldog akkor én is az leszek,
ne feledd el azt, hogy csak téged szeretlek”
Egyetlen vércsík volt,
ami a szkafander alól a szájából kibuggyant,
s az arcán végigfutott.
Ott feküdt az úton fekete ruhában
a motor közelében a holdfény árnyékában.
Pontosan egy éve ennek az éjszakának
a fiú eleget tesz becsület szavának,
megfogadta ugyanis még ott zokogva,
hogy életében már csak egyszer ül motorra.
A megbeszélt időben megjött a négy haver
a fején ekkor már fenn volt a szkafander.
Lenn az udvaron felült a motorra,
gyászos tervét gyorsan újból átgondolta.
Gázt adott ugratott s mire az országútra kiért,
már csak a motorjának és az álmainak élt.
A temető ott volt az országút végén
a sír amit keresett a temető mélyén,
a sírhoz érve leroskadt eléje,
húsz szál piros rózsát tett a fejfa tövébe.
A szalagot eligazította
melyre nagy piros betűkkel az volt írva:
„NEM TUDOK ÉLNI NÉLKÜLED”.
A régi emlékek újra felkavarták,
a szívét nyugodni egy percig sem hagyták.
Visszament a motorhoz a jó öreg baráthoz,
de mintha szívét kötötte volna a fejfához.
Majd kis habozás után felült a motorra,
a barátai követték ott részvéttel sorba.
A hegyi szerpentin volt a tiszteletkör vége,
az állandó útvonal régi szép emléke.
A fiú arra gondolt mennyit motoroztak,
hosszú hónapokig mily boldogok voltak.
De ő itthagyta nincs többé,
s már nem érdekli semmi,
csak egyetlen gondolat ”utána menni”.
Könnyes szemekkel a kormányt markolta,
s cseppet sem figyelt a kijelölt útra.
Egy hatalmas kanyart egyenesen véve
nagyot ugratott a tátongó mélységbe.
Ekkor már este volt a csillagok ragyogtak,
lenn a mélységben a vén fák suttogtak.
Ott feküdt a fiú fekete ruhában
a motor közelében a vén fák árnyékában.



9.Egy fiú és egy lány

 
Hűvös nyári éjszakán egy lány bolyong, siratja a szerelmét, néha hangosan zokog. Csalódott kis szíve csak a fiúért dobog, s emlék-képek édesítik a bánatot. Maga előtt látja magas termetét, szőke haját, mosolygó kék szemét. Látja a fiú ajkán a kedves nevetést, látja inteni, ahogy közeleg felé… Hirtelen támad szél fújja el a képeket, a rózsaszín világból sötét este lett. A lány padon ül a szomorú fűz alatt, szeméből szüntelen folyik a könnypatak. Lépések neszét hozza a kósza szél, jeléül annak, valaki közeleg felé. Valaki félve érinti a vállát, s halk a hangja, csupa megbánás… - „Kérlek, bocsáss meg, nem tudtam mit teszek!” A lány lassan felemeli a fejét, s szemben találja hűtlen kedvesét. – „Hagyd abba!” – kiáltja hirtelen, s pofon csattan a hűvös éjjelen. A fiú áll, s néz a lányra. Nem érzi égő arcát, csak gyötrődő szívét. a lány ajka néma, arcán keserű megvetés. Csak áll, s a fiú törli könnyes két szemét. Sokáig álltak így? Maguk sem tudják. Aztán a fiú szól, hangja megremeg: „Bocsáss meg!” A lány megrázza fejét, annyit mond csak: „Nem tudok!” Ajka szomorú mosolyra húzódik, aztán hátrafordul és magára hagyja a fiút. Néhány lépés múlva halkan felzokog és sietve eltűnik a fák között. S a fiú vállát rázza a hangtalan zokogás és egyre homályosabban lát a könnyeken át… Előtte távol egy homályos kis alak, a lány volt, ki lehajtott fejjel lassan bandukolt. Léptekre lett figyelmes, de nem nézett hátra, rohanni kezdett, tudta még néhány lépés és jön az úttest… A kanyar mögött egy fénycsóva tűnt elő. A lány nem gondolt másra, már határozott. „Még néhány lépés és meghalok!” De a kamion megállt és érezte, valaki megrántja karját. Szemében könnyes kék szem tekint, majd a fiú megszólal halkan, alig érinti. – „Nem tudok nélküled élni!” Nem szól többet, csak nézi a lányt, mert arca lassan feldereng. Mosolyra húzódik a keserű száj, s a két karja már a fiú vállán. Másik két kéz indul útnak, magához húzza a lányt. Ölelték egymást szorosan, körülöttük megszűnt létezni a világ. Csapódott az ajtó, a kamion előtt a sofőr állt. Hátratolt sapkával, mosolyogva figyelte a csókolózó párt!

 
10.

"Másfél éve hogy szerették egymást. Egy este a fiú ezt mondta: -Sajnálom de a mi szerelmünk eddig tartott! A lány szeme könnyes lett, megkérdezte: -De miért? A lány odalépett a lemezjátszóhoz s feltette a számot ami őket összehozta: Mond ugye csak álom volt az egész! A fiú odalépet a lányhoz s hátulról átölelte. csak ennyit mondott: -Így kellett történnie! Reggel a búcsúcsók után elváltak egymástól! Pár hónap múlva a lány elment a barátnőjével a városba az egyik vendéglőbe. Leültek az egyik asztalhoz és rendeltek. A barátnője meglökte: -Nézd ki jön be az ajtón! A lány odanézett. A fiú volt az a barátnőjével. A velük szemközti asztalhoz ültek. Némán köszöntek egymásnak. A fiú odament a zenekarhoz és azt mondta: -kérem lejátszanák azt a számot hogy: Mond ugye csak álom volt az egész! A zenekar játszani kezdett s a lány elsírta magát! A fiúhoz a felesége így szolt: -Nézd a szemközti asztalnál az a lány sír. Szerinted miért??? A fiú mondani akart valamit de nem tudott megszólalni a fájdalomtól. Később megnyugodott s így szolt: -Talán ez a dal mi összehozta s talán ennél a számnál váltak el a szerelmével. -De téged mi lelt drágám? -semmi csak fáj a fejem. -Mond mi lett azzal a lánnyal akivel elöttem jártál és miattam hagytad el?! -Azóta nem láttam. A lány meglátta a fiú feleségén a karikagyűrűt s már mindent értett. A barátnője kérdezte: -Mi bajod? -Semmi majd kint elmondom. A lány az ajtóból visszanézett a szeme találkozott a fiúéval. Kint azt mondta: -Soha többé nem akarom látni!! Soha többé!! Otthon elégette a fiú leveleit. Ráborult az ágyra s a fiú fényképét nézve sírt. Pár hónap múlva újra találkoztak. A fiú részeg volt, odalépett a lányhoz s így szolt: -Fiam született! A lány így szolt: -Gratulálok! Mellettük egy fiatal házaspár kezükben magnó. Ez a dal hallatszott: Mondd ugye csak álom volt az egész!!! Aztán megjelent a fiú felesége a babakocsival. A lány kitépte magát a fiú kezéből és elrohant. A fiú könnyes szemmel nézett utána, de már csak a fékcsikorgást halotta. A lány azonnal meghalt. A fiú könnyes szemmel nézte végig a temetést. Ő maradt utoljára a sírnál. A fájdalomtól elszakadt szível ment haza. Otthon a felesége a kisgyerekkel foglalkozott. Ő a szobába ment s magára zárta az ajtót. A lány képét nézte leveleit olvasta, a lemezjátszóra feltette a ma már legismertebb dalt: MONDD UGYE CSAK ÁLOM VOLT AZ EGÉSZ!!!"

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.